A Hill-ház szelleme rendezőjének kezébe kerülhet Az ördögűző

Mike Flanagan rendezheti a franchise következő részét és már most biztos, hogy ha elkészül, fixen jobb lesz, mint A hívő volt.

A Hill-ház szelleme és Az Usher-ház bukása alkotója, Mike Flanagan lehet az az ember, aki megmentheti a Blumhouse Az ördögűző trilógiáját, ugyanis a neves horrorfilmes direktor állítólag tárgyalásokat folytat a következő film rendezéséről. Bár a Universal Pictures és a Blumhouse egyelőre nem nyilatkozott, a Deadline értesülései szerint, ha létrejön a megállapodás, akkor Flanagan veszi át a stafétát David Gordon Greentől.

Tekintve, hogy a Universal Pictures cirka 400 millió dollárt fizetett 2021-ben a franchise jogaiért, elég nagy bukásnak minősült a tavaly októberben debütált Az ördögűző: A hívő, David Gordon Green horrorfilmje ugyanis csupán 136,2 millió dollárral zárta a mozis pályafutását. Ebben vélhetően eléggé közrejátszott, hogy túlzás nélkül pocsék szakmai fogadtatásban részesült a Blumhouse gondozásában készült film és emellett a nézők sem igazán szerették, amit jól mutat az IMDb értékelése – ettől függetlenül már a premier előtt is trilógiában gondolkodott a stúdió.