• Véget ér a Game Pass egy hónapos próbaverziója
  • Legalábbis erről számolt be néhány régió
  • Az eddigi egy hónap helyett már csak 14 napig lesz érvényes az egy dolláros ajánlat

Nagyon sokan felháborodtak, amikor a Microsoft márciusban bejelentette, hogy véget ér a 300 forintos Game Pass Ultimate (és PC Game Pass) korszaka, az egy hónapos próbaverzió helyett ugyanis más módokat keresnek majd arra, hogy népszerűsítsék a több mint száz játékot magában foglaló előfizetéses szolgáltatást. Emellett ráadásul a GP árát is megemelték júniusban (PC-n szerencsére változatlan maradt), öröm volt viszont az ürömben, hogy nem sokkal később ismételten visszahozták az éveken át felettébb nagy népszerűségnek örvendő promóciót – időközben pedig még a Grand Theft Auto 5 is bekerült a könyvtárba. Úgy fest azonban, hogy nem lesz felhőtlen a boldogság, mivel a cég jelentősen leredukálja a próbaverzió időtartamát.

xboxgamepass.jpg

Az XGP jelezte először, hogy az Xbox lengyel oldalán már csupán 14 napra szól az 1 dolláros/eurós ajánlat, ami kevesebb mint a fele az eddigi egy hónapnak. A VGC ezek után megerősítette, hogy több régióból is jeleztek hasonló változást (ahogy az a lenti képen látható, már az Egyesült Királyságban is 14 napot írnak), így a jelek szerint mindenhol lecsökkentik az akció érvényességét. Ami persze még így is vastagon meg fogja érni (manapság már egy fél kenyeret sem nagyon tudunk venni 300 forintért), ám a Starfieldhez egészen biztosan meg kell majd újítanunk az előfizetést.

gpu.jpg