• Már Xbox konzolokon is elpártoltak a játékosok a Redfalltól
  • Az Arkane Austin játéka a Top 50-ben sincs benne
  • Pedig még nincs egy hónapja, hogy megjelent

Ugyan a nemrégiben debütált The Lord of the Rings: Gollum akkora pofont adott, hogy a fal adta a másikat (bár igazából lehetett rá számítani), azért nem szabad elfeledkeznünk 2023 másik ordas nagy csalódásáról, a Redfallról sem – mondjuk ennek kapcsán is voltak baljós előjelek. Az Arkane Austin vámpíros lövöldéje ugyanis olyan szinten állt a földbe (mind a kritikusok, mind pedig a felhasználók körében), hogy azt egy jól megmunkált kapa is megirigyelné – ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy mostanra 200 alá csökkent a játékosok száma Steamen. Konzolokon értelemszerűen valamivel jobb volt a helyzet, mivel a Game Pass könyvtárába is az első napon bekerült a kooperatív FPS, így értelemszerűen sokan ráugrottak a debütálás után. A lelkesedés ugyanakkor nem tartott sokáig, hiszen a Redfall mostanra a kanyarban sincs az élvonalhoz képest.

A Microsoft weboldalán barangolva ugyanis könnyedén kiderülhet, hogy az alkotás már nincs az 50 legtöbbet játszott cím között, holott alig egy hónapja, hogy megjelent. Ez annak fényében különösen rossz hír a játék (és a fejlesztőcsapat) jövőjére nézve, hogy egy exkluzív, ráadásul AAA címről beszélünk, tehát semmilyen körülmények között nem szabadott volna ilyen gyorsan kiesnie az élvonalból. Ettől függetlenül megtörtént, így kérdéses, hogy egyáltalán megérkeznek-e hozzá a beígért extra tartalmak. És persze mondhatnánk azt, hogy sokan a később érkező, 60 fps-t biztosító frissítésre várnak, de kötve hisszük, hogy a képkockaszám növeketésével megugrana a játékosbázis. Az említett lista tetején egyébként a szokásos címek (Fortnite, GTA 5, FIFA 23, Call of Duty: Modern Warfare 2, Apex Legends, Destiny 2, satöbbi) foglalnak helyet, melyekkel persze kár is lenne összehasonlítani az új IP-nek számító Redfallt, de még így is meglepő, hogy már a Top 50-ben sincs benne.