A State of Decay 3 jött ki a legjobban az Xbox nagy leépítéseiből

A Microsofttól leváló stúdió dolgozói tulajdonba került, a State of Decay 3 már alfában van, és 2027-ben PS5-re is befuthat a zombis játék.

Az Xbox körüli leépítések és stúdióátszervezések közepette végre akad egy hír, amely nem totál negatív, és nem csak arról szól, hogy egy stúdiót bezártak vagy egy másik csapatba olvasztottak. Az Undead Labs egy nyílt közleményben bejelentette: hivatalosan befejezte a leválását a Microsoftról, és immár független, dolgozói tulajdonban lévő fejlesztőcsapatként működik tovább. A State of Decay 3 fejlesztése ettől nem állt le, sőt a stúdió szerint a projekt jelenleg alfaállapotban van, és még 2026 vége előtt zárt bétába szeretnék juttatni.

Ami igazán érdekes, hogy a Microsofttól való elszakadás ellenére a harmadik rész 2027-re tervezett megjelenése továbbra is PC-re, Xboxra, Game Passbe (!) és PlayStationre (!!!) szól. Ez nem csak azt jelenti, hogy a State of Decay végre kiléphet a konzolexkluzivitás árnyékából, és először becsekkolhat a Sony konzoljára is, hanem azt is, hogy az Undead Labs és a Microsoft kapcsolata nem szakadt meg teljesen.

Philip Holt stúdióvezető szerint a függetlenség közelebb viszi őket a közösséghez, miközben a Microsofttal való együttműködés új fejezetbe lép. Tekintve, hogy az Xbox 2013-ban segített útjára indítani a sorozatot, majd 2018-ban felvásárolta az Undead Labst, ez kifejezetten kulturált válásnak tűnik egy olyan iparági időszakban, ahol a szakítások többnyire tömeges elbocsátással végződnek.

A State of Decay 3 így az Xbox nagy „resetjének” egyik legfurcsább, de legreménykeltőbb története lehet. Miközben a Halo az Activisionhöz kerül, az Obsidian a Bethesdához költözik, a Ninja Theory bezárása pedig még mindig napirenden van, az Undead Labs megtarthatta önállóságát és a legfontosabb projektjét is. Persze ettől még a 2027-es cél nem garantál semmit: egy alfaállapotú, nyílt világú zombis túlélőjáték fejlesztéséből még hosszú út vezet a kész termékig. De legalább most először biztosan kijelenthető: a State of Decay 3 nem vált az Xbox átszervezésének újabb áldozatává.

Borítókép forrása: Steam