Az Activision kezébe kerül a Halo
Eddig is tudtuk, hogy az Xbox nagy újratervezése idén két etapban zajlik majd, és úgy tűnik, megérkezett a második forduló, amit sokan csak egy újabb nagy pofonzuhatagként fognak megélni. Matt Booty, az Xbox tartalmi részlegének vezetője egy nyilvános, de első sorban az alkalmazottaknak szóló körlevélben erősítette meg, hogy a Microsoft további 268 pozíciót szüntet meg a Halo Studiosnál, más belsős csapatoknál, illetve az Xbox központi szervezetében. A legnagyobb fordulat azonban nem is a létszámleépítés, hanem hogy a következő nagy Halo-játék fejlesztését már az Activision felügyeli egy kifejezetten erre összeállított új csapattal. A korábbi 343 Industriesből lett Halo Studios csak egy kisebb gárdával folytatja, amely a Halo Infinite és a már piacon lévő játékok közösségének támogatására koncentrál.
Ez már önmagában is történelmi irányváltás. A Halo korábban az Xbox identitásának egyik alapköve volt, most viszont az Activision kezébe kerül, vagyis egy olyan kiadóhoz, amely elsősorban a Call of Duty éves darálójáról ismert. A Microsoft hangsúlyozza, hogy a Haloért külön fejlesztőcsapat felel majd, tehát elvileg nem a CoD-fejlesztők kapnak még egy projektet a nyakukba. Rob Kostich, az Activision elnöke szerint a cél „a valaha készült legjobb Halo” elkészítése, a sorozat örökségéhez hűen. Ez nagy vállalás, különösen úgy, hogy a Halo Studios lényegében éppen csak most állt át Unreal Engine 5-re, a Halo: Campaign Evolved fejlesztésével, és a franchise körüli korábbi vezetőváltások, elbocsátások és iránykeresés után a rajongók okkal lehetnek kiábrándultak.
Összevont stúdiók, újabb bezárások
A szervezeti térképet máshol is teljesen átrendezik. Az Activisionhöz kerül a Rare, így a Sea of Thieves, valamint a World’s Edge stúdió és vele az Age of Empires felügyelete. Hasonló lendülettel kerül az Obsidian Entertainment a Bethesda köteléke alá, ahol tovább viszi a Groundedet, és a Bethesda Game Studios-szal közösen dolgozik egy új Fallout-projekten.
A Playground Games és a Turn 10 egyetlen stúdióvá olvad össze, amely a Forza Horizon és a Fable jövőjére fókuszál, a Microsoft Casual Games (Solitaire, Mahjong és Minesweeper) pedig a Kinghez kerül. Az átalakítás sötét oldala, hogy két, a Ninja Theory menedzsment általi kivásárlására kötött megállapodás is meghiúsult, ezért a Microsoft megkezdte a stúdió bezárásának egyeztetését, miközben az Arkane sorsa év végéig továbbra is bizonytalan.
Mi itt a végső cél?
A cég állítása szerint ezzel az egész nyáron zajló átszervezés mintegy háromnegyedénél tart, vagyis elméletileg még érhetnek bennünket (és főleg a fejlesztőket) váratlan hidegzuhanyok. A papíron hatékonyabb, kevesebb üzleti egységből álló Xbox-szervezet ára nagyon súlyos: újabb szakemberek veszítik el a munkájukat, nagy múltú csapatok identitása veszik el, a játékosok pedig ismét azt látják, hogy a kedvenc franchise-aik sorsa házon belül ugyan, de egyik kézből a másikba kerül.
Az Activision-Halo házasság akár működhet is, hiszen a széria régóta nincs top formában, és ez lényegében elmondható a komplett Xbox brandről. De vajon ennyi leépítés, bezárás és átszervezés után tényleg egy olyan Xbox állhat majd fel 2027-re, amely újra méltó kihívója lehet a mostanában szintén sokat botladozó PlayStationnek? Az egészséges verseny sosem árt, úgyhogy mi reménykedünk benne!
Borítókép forrása: Xbox