Egy ütős trailerrel részletesebben is bemutatkozott az idei CoD, a Call of Duty: Black Ops Cold War, ami az előzetes pletykáknak megfelelően végül a 2010-es Black Ops közvetlen folytatása lesz. A Black Ops Cold War kampánya így végül a ’80-as évek első felében játszódik majd, a sztori megértéséhez pedig valószínűleg jól jön majd, ha tudjuk, mi mindent történt a játék előzményében.

Épp ezért úgy döntöttünk, ideje felidézni egy kicsit az eredeti Black Ops kampányát, mely a maga szövevényes, paranoiás módján annak idején kifejezetten egyedire sikerült, sőt, a sztorija a mai napig megtartotta hidegháborús varázsát. Lássuk hát, milyen hivatalosan soha meg sem történt események zajlottak le a ’60-as évek Vietnámjában vagy épp Kubájában, és ami a legfontosabb: elevenítsük fel, pontosan mit is jelentenek azok a bizonyos számok! Figyelem! A cikk vége jelentős spoilereket tartalmaz, amiket előre jeleztünk!

cod-kampany-02.jpg

Azok a régi, szép idők

A Black Ops kampánya a hidegháború legaktívabb éveibe kalauzol el minket, a történet főhőse pedig a CIA egyik ügynöke, Alex Mason, aki egy fura szobában tér magához egy székhez kötözve, miközben két ismeretlen vallatja. Hamar kiderül, hogy a rejtélyes alakokat egy számsorozat foglalkoztatja, amit a szovjetek kezdtek el nemrég sugározni, sejtésük szerint azért, hogy így aktiválják az amerikai lakosok közé beépült alvóügynökeiket, és amit elvileg Masonnek is ismernie kéne valahonnan.

A férfi ugyan saját bevallása szerint semmit sem tud ezekről a számokról, vallatói azonban más véleményen vannak, így nincs más választása, fel kell idéznie, milyen titkos bevetéseken vett részt az elmúlt évek során. Ahogy Mason mesélni kezd, története először még csak egy szokványos hidegháborús kémdrámának tűnhet, a kampány végére azonban kiderül, hogy ennél jóval többről van szó, és a rejtélyes számsorozat akár a teljes Egyesült Államokat is eltörölheti a föld színéről, ha sugárzását nem állítják le időben.

cod-kampany-04.jpg

Kubától Vietnámig

Alex Mason visszaemlékezései Kubában kezdődnek, a katasztrofálisan elsült Disznó-öbölbeli invázió napján. Ő, valamint két társa, Frank Woods és Joseph Bowman, azt a feladatot kapták, hogy a kubai felkelőket segítve végezzenek Fidel Castróval, azonban végül a diktátor helyett csak egy hasonmását tudták lelőni, ráadásul az invázió is kudarccal zárult. Az amerikaiak a balul elsült merénylet után menekülni kényszerültek, de ez sem ment zökkenőmentesen: Woods és Bowman csak úgy tudtak lelépni, hogy Mason feláldozva magát hátramaradt megtisztítani a repteret.

A kubaiak és a szovjetek ezt a hősies gesztust végül munkatáborral jutalmazták: Masont elfogták és átadták Nikita Dragovich tábornoknak, aki a hírhedt Vorkuta Gulagra küldte az amerikait. Mason itt összefutott a Call of Duty: World at War kampányából ismerős Viktor Reznovval, aki szintén Dragovich miatt került fogságba. Mint később kiderült, a második világháború után Reznov Dragovich oldalán felfedezett egy Nova 6 néven futó náci ideggázt, azonban felrobbantotta az ezt szállító hajót, mikor a tábornok a saját emberein próbálta ki a vegyi fegyvert, ez a mutatvány pedig börtönt ért.

.jpg

A két férfi hamar megtalálta a közös hangot, miután rájöttek, hogy mindketten ugyanannak az embernek köszönhetően raboskodnak a munkatáborban, nem sokkal később pedig megtervezték és egy börtönlázadás álcája alatt sikeresen kivitelezték saját szökésüket. Mason rövid úton visszakerült Amerikába, ahol maga John F. Kennedy bízta meg Dragovich levadászásával és kiiktatásával.

Mason ezután újra összeállt régi társaival, Woods-szal és Bowmannel, együtt pedig egy több évig tartó embervadászatot folytattak Dragovich után, melynek során megfordultak többek között Bajkonurban és Vietnámban is. Az üldözés alatt sikerült elkapniuk Dragovich támogatóit is: Woods a tábornok segédjével, Lev Kravchenkóval végzett Vietnámban, látszólag a saját élete árán, míg a Nova 6 megalkotójaként „tisztelt” Dr. Friedrich Steinert Viktor Reznov intézte el egy titkos bázison. Legalábbis Mason emlékei szerint így zajlottak le az események.

cod-kampany-05.jpg

(SPOILERES) Az agyad az ellenség 

A kampány eddig meglehetősen egyszerű hidegháborús bosszúsztorinak tűnhet, a készítők azonban a végefelé csavartak egy embereset a koncepción. Mason vallatóiról ugyanis kiderül, hogy valójában a CIA ügynökei és a férfi régi bajtársai, akik szintén jelen voltak Steiner halálánál, és tisztán látták, hogy a nácival Mason végzett, nem más. A valóságban Reznovnak köze sem volt a merénylethez, sőt, ott sem volt a bázison. Nem is lehetett volna, hiszen Reznov a vorkutai szökés során az életét áldozta azért, hogy Mason hazajuthasson.

A férfit ugyanis nem csak egyszerűen bányászni vitték Vorkutára: Dragovich emberei brutális módszerekkel kimosták az agyát, hogy alvóügynökként használhassák fel, Reznov viszont beleköpött a levesükbe. Az orosz katona felülírta Mason eredeti kondicionálását, így az Kennedy helyett immár Dragovich-csal, Kravchenkóval és Steinerrel akart tudat alatt végezni, így teljesítve be Reznov esküjét, aki megfogadta, hogy bosszút áll a fenti három úriemberen. Reznov, noha a kampányban többször is felbukkan, valójában egyszer sincs jelen, minden esetben Mason megtört elméje hallucinálja a férfit.

cod-kampany-06.jpg

Kollegája ezután azt is elárulja Masonnek, hogy a szovjetek alvóügynökök teljes hálózatát építették ki az Egyesült Államokban, akik készen állnak rá, hogy a Nova 6 segítségével gyakorlatilag kiirtsák a teljes országot. A kormányzat már a megelőző atomcsapást lehetőségét fontolgatja, azonban Mason az utolsó pillanatban sikeresen visszaemlékezik arra, hogy hogyan hívták Dragovich hajóját, melyet megtámadva még időben le tudják állítani az alvóügynököket aktiváló kódsor sugárzását, a rajtaütés során pedig az orosz tábornok is az életét veszti.

Röviden így foglalható hát össze az eredeti Black Ops kampánya, mely nagyszerűen adta vissza a hidegháborúra jellemző paranoid hangulatot, ügynökökkel, kémekkel és mindenféle piszkos megoldással teli történetében. És hogy hogyan fogják ezt a receptet továbbvinni a Treyarch emberei az idei résszel? Ez bizony egy jó kérdés, amire valószínűleg csak november 13-án, a Call of Duty: Black Ops Cold War debütálásakor kapjuk meg a választ.

cod-kampany-03.jpg