A THQ a maradék tulajdonait is eladja
Az elkövetkezendő hetekben a THQ a még meglévő licenceitől is megválik. Még van esély arra, hogy a Vigil és a Darksiders új otthont találjon. <br />
A THQ-nak még több licence van, amitől meg lehetne szabadulni, mind közül azonban a Darksiders IP a legérdekesebb, ami sokak meglepetésére az aukció során senkinek sem kellett. Rubin sem teljesen érti, hogy miért nem volt érdeklődő, pedig erősen próbálkoztak, hogy új tulajdonost találjanak a csapatnak, akik éppen egy új játékon kezdtek el dolgozni. Igaz ugyan, hogy egy ismeretlen IP nagy kockázatot jelent egy potenciális vevő számára, ám a beszámolók szerint a Crawler kódnéven futó játék mindenkinek leejtette az állát a cégen belül, ennyinek pedig elégnek kellett volna lennie legalább egy licithez, de még ennyi sem történt. Reméljük, végül jó véget ér ez a kálvária.