• Hamarosan debütál a Persona 5 Strikers
  • Melyben a Persona 5 története folytatódik egy merész stílusváltással karöltve
  • A sztorit pedig most egy trailer is igyekszik bemutatni nekünk

Már csak kevesebb, mint két hetet kell várni, és megjelenik a Persona 5 Strikers, melyről a tesztünket itt olvashatjátok. A játék röviden és tömören a Persona 5 folytatása, ami a szériától eddig megszokott, körökre osztott összecsapásokat egy jóval pörgősebb harcrendszerrel váltja fel, ez a durva stílusváltás azonban szerencsére egyáltalán nem válik a kárára.

Ami pedig a sztorit illeti, a Persona 5 Strikers az alapjáték története után fél évvel játszódik (a Persona 5 Royal új karaktereit és eseményeit figyelmen kívül hagyva), mikor Joker ismét Shibuyába érkezik, hogy az ott megismert barátaival vakációzhasson. Ebből a pihenésből azonban természetesen nem lesz semmi, hiszen a csapat hamarosan megint egy sor kognitív kaland kellős közepén találja magát, ahogy azt a nemrég bemutatott, történetre fókuszáló trailerből is látni lehet.