Több mint másfél hétig tartott, de a Unity végre konkrétumokkal is reagált a szeptember közepén kirobbant botrányra, amely a játékipar minden szegmensét megbolygatta. A hivatalos Unity blogon publikált nyílt levél a bocsánatkérés mellett konkrét lépéseket is tartalmaz, visszavonva, vagy épp alapjaiban változtatva meg több olyan szabályozást, amely 2024. január 1-től lépett volna életbe.

unity-engine-logo.jpg

Ennek értelmében a fő sarc, a Unity Runtime Fee nem vonatkozik azon játékokra, melyek a Unity Personal verziójával készültek – ez egy olyan, elsősorban magánszemélyeknek, kisebb szervezeteknek szánt megoldás, amely az elmúlt 12 hónapban kevesebb, mint 100 000 dolláros forgalmat generáló projektekre vonatkozik. A legfontosabb változás az, hogy a Pro és Enterprise előfizetéssel rendelkezők esetében a sarc kizárólag a Unity 2024-ben érkező új verzióját használó projektjei esetében lép életbe, azaz minden, a Unity jelenlegi vagy korábbi verziójával készült játék kiesik a körből, amennyiben annak fejlesztői nem frissítenek a Unity új verziójára. Ez pedig csírájában fojtja el az egyik legnagyobb aggályt, azaz a visszamenőleges „büntetést”.

A díjfizetési kötelezettség modellje is változik: a fejlesztők választhatnak egy hagyományos, 2,5%-os bevétel részesedés, vagy egy olyan kalkulált összeg között, amely havi elszámolással veszi figyelembe az új játékosokat. Mind a forgalmat, mind a felhasználók számát maguk a fejlesztők reportolhatják a Unity-felé, amely minden esetben az alacsonyabb összeget fogja kiszámlázni. A 12 hónap alatt kevesebb, mint 1 millió dolláros forgalmat termelő játékokra a sarc nem vonatkozik, így extra költség ebben az esetben nem keletkezik.

unityweb.jpg

Ezen drasztikus változtatások sok szempontból üdvözlendők, hiszen számos, az eredeti megoldás során felmerült aggály végére tesznek pontot, ugyanakkor fogadtatása nem egyöntetűen pozitív. Bár a már megjelent, vagy még fejlesztés alatt álló projektek számára komoly megnyugvást biztosít, de a közel két hétnyi bizonytalanság, a megállapodások visszamenőleges módosításának lehetősége, a drasztikus változtatások alapos tervezés és konzultáció nélküli bevezetése olyan bizalmatlanságot szült, amit a Unity egyhamar nem fog tudni korrigálni. Ha egyáltalán képes rá: lehet, hogy sokan inkább elkezdenek más motorban gondolkodni a jövőbeni projektjeihez, hiszen ha a cég egyszer már megkísérelt egy ennyire negatív és a gondosságot nélkülöző, drasztikus változtatást, semmi sem akadályozza meg őket abban, a hogy jövőben is így tegyenek.