• Nem tettek jót a rajongói felvetések az Abandoned fejlesztésének
  • Erről a játék producere nyilatkozott
  • A horror-kaland azért továbbra is készül

A Blue Box Game Studios fejlesztője szerint a pletykák, melyek szerint a készülő Abandoned című horrorjátéknak valóban köze lenne a Silent Hill-hez és a híres játékfejlesztőhöz, Kodzsima Hideo-hoz, meglehetősen negatív hatással voltak a játék fejlesztésére. A PS5-exkluzív Abandoned korábban rengeteg rajongói elméletet szült, mivel sokan Kodzsimát vélték felfedezni Hasan-ban is (neveik kezdőbetűi egyeznek), valamint korábbi nyilatkozatai, sőt, PlayStation-ös profilja alapján is többek készpénznek vélték, hogy a híres japán videójátékfejlesztő zseni áll a stúdió mögött, és már megint valami elképesztő marketingfogással akarja átverni a rajongókat, ahogy tette azt a Metal Gear Solid 5 bejelentésekor, amikor bekötött fejjel jelent meg egy sajtóeseményen, és még csak sejteni sem lehetett, hogy ő az. A rajongói pletykák hatása ellenére az Abandoned továbbra is készül, és a tervek szerint valamikor 2021 negyedik negyedévében fog megjelenni.

bat6njhrkjqxf6yppatdcj.jpg