• Rávetették magukat az adatbányászok a The Red Doorra
  • Ez az új Call of Duty belsős alfa verziója

A The Red Door név többször is felbukkant az elmúlt időszakban, legutóbb az előző héten. Hogy mi ez? Alighanem az új Call of Duty-játék belső használatra szánt alfa verziója, mely a pletykák szerint egy új Black Ops-epizód lesz. Efelől pedig most már egyre kevesebb kétségünk lehet, adatbányászok ugyanis rávetették magukat a kiszivárgott kódra, melyben érdekes részletekre bukkantak.

adatbanyaszok-beleastak-magukat-az-uj-call-of-duty-kodjaba.jpg

Elsősorban pályanevekről van szó, melyek alapján úgy tűnik, hogy a kampány során egészen biztosan megfordulunk majd a sokat pletykált Vietnám mellett Nicaraguában, Oroszországban és Németországban is.

A multiplayer mapek nevei között is akad néhány városnév, köztük Miami és Moszkva. De a kódban találtak utalásokat a Zombies módra, amely tehát jó eséllyel visszatér, illetve a Warzone-ra is, ami úgy tűnik, az új részbe is bekapcsolódik majd.

Mindez persze egyelőre továbbra sem több találgatásnál, a jelek azonban igen egyértelműnek tűnnek – és most már tényleg szó szerint bármikor jöhet a hivatalos bejelentés, hiszen már jócskán magunk mögött hagytuk a megszokott májust.