Nem véletlenül élvez kitüntetett figyelmet a neves filmrendező első játéka, hiszen nagyon kíváncsiak vagyunk, mi pattant ki del Toro agyából -- kár, hogy az eredményre még sokat, három esztendőt kell várnunk, ráadásul, hogy teljes egészében élvezhessük a trilógiának tervezett játéksorozatot, még tovább, legalább nyolc évig kell türelemmel lennünk.

„Ez egy hatalmas projekt. Legalább 8-10 évbe fog telni, míg elkészülünk mindhárom résszel.” -- Danny Bilson, a THQ Core Games alelnöke.

A Volition berkeiben készülő horrorsorozat első részének munkálatai már elkezdődtek, de még csak hat hónapja dolgoznak rajta a fejlesztők, s mivel előreláthatólag 2013-ben lesznek kész, a sorozat fináléja valamikor 2018-2020-ra esik, ami elsőre rengetegnek tűnik, de gondoljunk csak arra, mennyit kellett várni a Duke Nukem Foreverre, és máris nem tűnik olyan soknak.