Az elmúlt napokban nem is egy szivárgásnak köszönhetően elég sok mindent megtudhattunk az Alien: Isolation című programról, ám ahogy azt kell, minden, ilyen vagy olyan módon előkerült információt és pletykát vonakodva hittünk csak el -- egészen mostanáig, megérkezett ugyanis a hivatalos bejelentés.

A Sega és a Creative Assembly ma leleplezte a szóban forgó játékot, s mint kiderült, minden korábbi hír igaz volt. Tényleg 15 évvel a kultikus Alien-film után vesszük fel a fonalat, tényleg Ellen Ripley lánya lesz a főszereplő, és tényleg nem lesz akció, csak feszült pillanatok a ránk leselkedő xenomorf jóvoltából. A vezető játéktervező, Gary Napper elmondása szerint a film volt a fő inspiráció, s annak megfelelően egy klausztrofóbiás hangulatot árasztó eseménysorozatnak lehetünk részesei, ahol egyetlen zárt helyszínen, egyetlen veszélyes ragadozóval kell szembenéznünk, egy olyan lénnyel, akivel nem állunk készen felvenni a harcot. „Ez egy testközeli, személyes történet, közvetlen kapcsolatban az idegennel.” -- tette hozzá Napper.

Kalandjaink helyszínéül egy nagyobb kereskedelmi állomás, a Sevastopol szolgál, ahol Amanda igyekszik utánajárni annak, hogy mi történt anyjával a Nostromo fedélzetén. A lány az első film óta felnőtt, s munkát talált a Weyland-Yutaninál (hol máshol?) gépészmérnökként, szóval egy talpraesett, fiatal nő, akárcsak Ellen, de minden erejére szüksége lesz, hogy túlélje az állomáson rá váró szörnyűségeket. Fő eszközünk a radarunk lesz, amivel követhetjük a xenomorf mozgását, a fő fegyverünk pedig a leleményességünk és rejtőzködő képességünk, ugyanis képtelenek vagyunk felvenni a harcot az idegennel, másrészt pedig a nagy ellenfél képes tanulni abból, mit teszünk, így nem süthetjük el kétszer ugyanazt a trükköt. Lehetőségünk lesz továbbá a világban talált nyersanyagokból különböző tárgyakat készíteni, illetve itt-ott lövöldözhetünk is majd egy keveset.

Az Alien: Isolation a tervek szerint az év második felében fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra, PS3-ra, Xbox One-ra és PS4-re. A csapatnak már van egy verziója, amit az elejétől a végéig teljesíteni lehet, de időt szánnak arra, hogy csiszolják a mechanizmusokat és kiegyensúlyozzák a játékelemeket, ami nagyon jó hír a Colonial Marines után, de még jobb az a kijelentés, hogy semmilyen multiplayer móddal nem találkozhatunk majd.