• Alig pár napja jelent meg az Apex Legends
  • De a jelek szerint az EA-nek és a fejlesztőknek komoly tervei vannak vele
  • Többek között az esport világába is betörnének vele

Ezen a héten hétfőn jelent meg a Titanfall játékok mögött álló Respawn Entertainment legújabb alkotása, az Apex Legends, amely azonnal hatalmas népszerűségre tett szert, az első egymillió játékosát például 8 óra alatt begyűjtötte. Ennek a fényében talán nem is annyira meglepő, hogy mind az EA, mind a fejlesztők hosszútávon számolnak az ingyenes battle royale címmel, és a jelek szerint az esport világába is megpróbálnak betörni vele.

Legalábbis erre utal, hogy alig egy héttel a megjelenés után már meg is rendezik az első hivatalos Apex Legends versenyt. A Twitch és a Respawn Entertainment által közösen fémjelezett Twitch Rivals Apex Legends Challange keretein belül összesen 48 játékos, azaz 16 3 fős osztag küzdhet majd meg a 200 ezer dolláros összdíjazásért. A verseny során pontokban mérik majd az egyes csapatok teljesítményét, a győzelem 5 pontot, míg egy gyilkosság 1 pontot ér majd, a nevezők között pedig olyan nevek találhatók, mind DrDisrespect, shroud vagy épp TSM Myth.

A Twitch Rivals Apex Legends Challange február 12-én és február 19-én kerül megrendezésre, és a Twitch Rivals Twitch csatornáján követhetjük majd nyomon.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!