„Ha egy játék PC-s verziójához nem készül CJ és Thomas, a gőzmozdony mod, akkor az annyit is ér” – tartja az ősi dakota közmondás, az Assassin's Creed Black Flag Resynced készítői pedig már most kipipálhatják az egyik rubrikát. Carl Johnson, a GTA: San Andreas főszereplője ugyanis úgy döntött, Los Santos helyett inkább a Karib-térségben próbál meg boldogulni, első lépéseként pedig elküldte Edward Kenway-t a Jackdaw fedélzetéről, hogy aztán a helyére léphessen. kamzik123 modja tegnap került fel a Nexus Mods oldalára, a megosztott képek alapján pedig nem igazán lehet panaszunk a minőségre, a karaktermodellen ugyanis pontosan olyan mosott textúrák feszülnek, mint a Rockstar Games 2004-es csodájában, így rögtön olyan érzésünk lehet, mintha visszautaztunk volna az időben.
A Ubisoft remake-jét teljessé tévő (csak viccelek!) mod egyébként a Duncan öltözéket cseréli le, szóval a maximalistáknak le kell mondaniuk a teljes ruhatárról, ha CJ-vel akarják meghódítani a tengert. Nem véletlenül említettem egyébként meg az első mondatban a San Andreas „hősét” és a mosolygó mozdonyt, ez a két karakter ugyanis már mémnek számít modding körökben – Carl Johnson például a Resident Evil 2-ben, a The Legend of Zelda: Breath of the Wildban, a Left 4 Deadben, a Tony Hawk's Pro Skater 1 + 2-ben és az Armored Core 6: Fires of Rubiconban is tiszteletét tette, a sort pedig még hosszasan folytathatnám. Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy mikor váltja le Thomas a Jackdaw-t, teljessé téve ezzel a kört. Ti letöltitek majd a modot, vagy ez már túlságosan is belerondít az élménybe?
Borítókép forrása: kamzik123/Nexus Mods