• Augusztus 11-én jelenik meg a Hyper Scape
  • Ez a Ubisoft ingyenesen játszható battle royale FPS-e
  • A jelenleg zajló bétateszt augusztus 2-án ér véget

A nyílt bétateszten keresztül az érdeklődők már eddig is belekóstolhattak a Hyper Scape című battle-royale játékba, a Ubisoft pedig most bejelentette, hogy itteni idő szerint augusztus 3-án reggel véget ér a béta időszak, hogy előkészítsék a két hét múlva esedékes éles rajtot. Augusztus 11-én pedig immáron mindhárom (PC, PS4, Xbox One) platformon játszhatóvá válik a multiplayer shooter, méghozzá ingyenes formában.

Az első szezon címe The First Principle lesz, amely egy-egy új fegyverrel (Dragonfly) és hackkel (Magnet) egészíti ki az eddigi repertoárt, összesen 11-11-re, de számíthatunk limitált idejű új játékmódra is, illetve a történetmesélés is beindul.

Addig is érdemes tenni egy rövid látogatást a jelenleg is zajló bétába, aki ugyanis mostantól kezdve legalább egy órán keresztül részt vesz a nyilvános próbában, vagy legalább egy órán keresztül néz Hyper Scape streameket a Twitch-en keresztül a béta végéig, az 600 Bitcrownnal fogja indítani az első szezont, amiből kozmetikai itemeket lehet vásárolni a játékon belül.