• Június 24-én debütál a Halálos iramban 9
  • Ezúttal Dom Toretto kisöccse, a John Cena alakította Jakob lesz főgonosz
  • Több jelenetet fogunk látni Dom és családja múltjából

A nyitás utáni hazai mozifilmes felhozatal egyik első premierje lesz a Halálos iramban 9. A június 24-én debütáló új epizódban Dominic Toretto kisöccse, a John Cena alakította Jakob lesz a főgonosz. Hőseink megjárják Londont, Tokiót, Közép-Amerikát, sőt még egy azeri bunkerbe is eljutnak. A főszereplőt alakító Vin Diesel pedig elárulta, hogy Dom múltját is jobban megismerjük majd néhány flashbacken keresztül.

Szintén Diesel említette, hogy megidézik az első rész egyik ikonikus akciójelenetét. Hogy az újragondolás kellőképp látványos lesz, arról egy friss montázs árulkodik, amiben az összes lehetséges autós fétist megjelenítik az alkotók. Nektek hogy tetszenek az új képsorok?

Jelen opusz után két utolsó epizóddal zárul a népszerű filmsorozat, amiket a 3., 4., 5. és 6. részt is jegyző Justin Lin rendez majd. Az anyaszéria lezárulta azonban nem jelenti a franchise elsikkadását, ugyanis folytatást kap a Hobbs & Shaw és Charlize Theron főszereplésével is érkezik majd egy spin-off.

mv5bzjbinzk0ztmtzjlkyi00zguzlwe0nwetyzixmjq4mda4mzqxxkeyxkfqcgdeqxvymtkxnjuynqv1.jpg