• Egy évvel elhalasztották a soron következő Halálos iramban film premierjét, de a stúdiónál hosszú távra terveznek
  • Most Charlize Theron karaktere kaphat különálló filmet, egy spinoff formájában
  • Korábban Michelle Rodriguezzel terveztek hasonlót, de végül nem valósult meg az elképzelés

A Universal Pictures projektje már a kilencedik részénél tart, azonban a koronavírus-járvány miatt az aktuális epizód premierjét egy évvel elhalasztották. A fősodorba tartozó számozott epizódok mellett viszont a stúdió a történethez lazán kapcsolódó spinoffokban kezdett gondolkozni. Tavaly nagy sikert aratott a mozikban a Halálos iramban: Hobbs & Shaw Jason Statham és Dwayne Johnson főszereplésével. 

Nem meglepő tehát, hogy ezen a vonalon is folytatnák a Halálos iramban franchise-t. Ezúttal egy női főszereplővel készülő spinoffban gondolkoznak, Charlize Theron karakterével, Cipherrel, akivel a Halálos iramban 8-ban találkozhattunk először. Korábban Michelle Rodrigueznek is terveztek hasonló filmet adni, de az a produkció végül meghiúsult. Kíváncsian várjuk, hogy ebbe a projektbe vajon őt is bevonják-e vagy teljesen eltávolodnak az eredeti “családtól”.

halalos-iramban-trailer-01.jpg