Az elmúlt hetek legfelkapottabb témáit jelentik a loot boxok, illetve az a kérdés, hogy pontosan mit is kéne kezdeni velük. Az ESRB szervezet pár hónapja egy kérvényre reagálva még azt nyilatkozta, hogy a  fizetős loot boxok nem teszik szerencsejátékká a programot, melyben szerepelnek. Nemrég viszont az is kiderült, hogy Belgium nagyon másként látja a dolgokat, a belgák ugyanis szívük szerint egész Európában betiltanák az ilyesmit.

Most pedig megszólalt az Egyesült Királyság Szerencsejáték Bizottságának vezetőigazgatója, Tim Miller is, aki azzal érvelt, hogy a loot boxokra nem passzol az általuk alkalmazott definíció. Ahhoz ugyanis, hogy szerencsejátéknak tekinthessünk valamit, szükséges, hogy a potenciális nyeremény pénz, vagy valami pénzt érő dolog legyen, más szóval a loot boxból eső tárgyaknak a játékon kívül is értékkel kéne bírniuk.

Miller ezek után még kifejtette, hogy természetesen mindez nem azt jelenti, hogy a bizottság félvállról veszi a hozzájuk érkező panaszokat. Megérti a szülőket, akik a gyerekeiket féltik, és nem foglalkoznak a definíciókkal, valamint jelezte, hogy szerinte is aggasztó, hogy a video- és a szerencsejátékok közti határ egyre inkább elmosódik bizonyos esetekben. 

loot-box.jpg