Az amerikai EDGE magazin két dologról híres: a brutálisan kemény értékeléseiről, és a viszonylagos hitelességéről, mely utóbbi tulajdonsága révén a játékipari szereplők egyik kedvenc havilapja lett. Ritkán hallani a srácoktól merész pletykákat, ma azonban megjelent egy cikk a lap weboldalán, mely nem kevesebbet állít, minthogy a magazin munkatársai rátették a mancsukat a PlayStation 4 első nem hivatalos, ám valós információira. A gépet a Sony az EDGE szerint február 20-án mutatja be, akik azonban türelmetlenek, már most megtudhatnak ezt-azt a japán konzolról.



A gép 2013 végén startol Amerikában és Japánban, de nekünk európaiaknak 2014 elejéig várnunk kell. A konzol a névtelenségbe burkolózó, gyártói informátor szerint nyers erő tekintetében felülmúlja a Microsoft új gépét -- bár ez nyilván csak spekuláció, a Sony sem tudhat sokkal többet a következő Xboxról, mint mi. A gép elvileg 4 GB-nyi memóriával dolgozik, de a PS-ben GDDR5 modulok vannak, melyeknek hála a gép 176 GB/s-os adatátvitelre képes. A gyártó állítólag azt mondta a befektetőknek, hogy a bolti modellekben már ugyanannyi memória lesz, mint az Xboxban, ami előreláthatólag 8 GB-ot jelent, de ez még annyira sem biztos, mint a pletyka többi eleme. Mindenesetre az EDGE szerint a PS4 architektúrája sokkal inkább hasonlít egy PC-ére, mint a PS3-ban látott egyéni megoldásra. A gép lelke egy 1,6 GHz-es, nyolcmagos AMD chip, ami elvileg nagyon-nagyon erős -- meglátjuk.

A kontroller változik, bár méretben és dizájban a megszokott irányítót idézi majd, csak épp kap egy érintőpadot, biztos ami biztos -- az ezért felelős technológiát a Sony a Vitából emelte át. Kapunk továbbá egy Share-gombot, aminek a segítségével azonnal felvételeket készíthetünk a játékokból, amiket megmutathatunk a barátainknak.

Az EDGE szerint a PS4-et egy nextgen Uncharted-folytatással demózhatja majd a Sony. Fontos azonban kiemelni, hogy ezek az infók is csak pletykák, még akkor is, ha egy a szokottnál megbízhatóbb magazin hozta is le őket.