A videokártya és memória piacnál kevés dolog kiszámíthatóbb van mostanában, hiszen az áremelések szinte már minden hónapban előkerülnek. Ha pedig egy gyártó vagy annak partnerei elkezdenek a finomhangolásról beszélni, az általában nem azt jelenti, hogy olcsóbb lesz bármi is. Az AMD esetében is most pont ez a helyzet állt elő, és a jelek szerint 2026-ban a pirosak vásárlói sem járnak a legjobban. Egy friss, iparági fórumokon terjedő jelentés szerint az AMD partnerei már januárban megemelték több Radeon modell költségét is, és ez még messze nem a vége. A háttérben elsősorban a videomemória drágulása áll, ami egyre jobban befolyásolja, mely modellek kapnak prioritást, illetve mennyit kell majd értük fizetni. A történet nem csak az árcédulákról szól. Úgy tűnik, az AMD partnerei egyre inkább az NVIDIA árszintjéhez próbálnak igazodni, miközben bizonyos piacokon – főleg Kínában – egyértelműen az olcsóbb, 8 GB-os modellek kerülnek előtérbe. Ez pedig hosszabb távon a globális kínálatra is hatással lehet.
Címkék
Ajánló
-
Már csak idő kérdése, és valaki DOOM 3-at farag az Alien: Isolationből
-
Ha még nem unod az extraction shootereket, most ingyen pörgetheted a Modern Warfare 4 DMZ-jét
-
Egy 52 éves apuka a Tekkenből tanul meg karatézni a fia kedvéért
-
A készítőket zavarja, hogy a Tomb Raider kiadója egy darab húsként kezelte Lara Croftot
-
Sam Altman megsértődött azon, hogy Te megsértődtél
-
Több mint három év után végre megtalálták a Star Wars Jedi: Survivor utolsó húsvéti tojását
-
A padlón fog koppanni az állad, ha meglátod a GTA 6 életre keltett autócsodáit!
-
Az Among Us-nak köszönhetően menekült meg egy tini az elrablója karmai közül
-
Robert Pattinson és Nicholas Hoult is esélyes James Bondként, mindkettőt tesztelték
-
Hihetetlen, de már megint SZEBB LETT az Assassin’s Creed Valhalla!
Legfrissebb játékmegjelenések
Minden jog fenntartva © 2026