• Az Úriemberek lett a Netflix legnézettebb sorozata a múlt héten
  • Még az Avatár – Az utolsó léghajlítót is sikerült lenyomnia
  • Filmek terén pedig A hercegnő és a sárkány került a lista első helyére

Ugyan bőven akadtak olyanok (főként a kritikusok körében), akik egy szimpla felmelegített káposztának tartották a 2019-es Úriembereket, ám ennek ellenére (vagy talán pont ezért) én piszkosul jól szórakoztam Guy Ritchie gengszterfilmjén. Ebből adódóan felettébb megörültem, amikor kiderült, hogy sorozat formájában tér vissza ez a világ, méghozzá a sokszor bizonyított rendező figyelő tekintete alatt. A március 7-én debütált széria Eddie Horniman (Theo James) történetét követi, aki váratlanul megörökli apja fényűző vidéki birtokát, ám kiderül, hogy az egy hatalmas kannabisz-birodalom része. A londoni alvilág meglehetősen barátságtalan figuráinak egy csoportja is szeretne részesedni az üzletből és ez vezet a különféle bonyodalmakhoz. Érdekes felütés, nemde? Nos, a többség egészen biztosan így gondolja, az Úriemberek lett ugyanis a Netflix legnézettebb sorozata március 4. és március 10. között.

netflixtoplistauriemberek.jpg

A produkció nem kevesebb mint 12,2 milliós megtekintést (ez egyébként 81,5 millió órát jelent) produkált a fent jelzett időszakban, ami elég volt ahhoz, hogy letaszítsa a trónról a még két évaddal gazdagodó Avatár – Az utolsó léghajlítót – persze tegyük hozzá, hogy nem volt nehéz dolga, hiszen az adaptáció már három hete bekerült a kínálatba. Ami a filmeket illeti, nem meglepő módon a Millie Bobby Brown nevével fémjelzett A hercegnő és a sárkány végezte az első helyen (méghozzá 35,3 millióval), amit a korábbi csúcstartó, A nyolcas kód – 2. rész követ 11,9 millióval, míg a dobogó harmadik fokára Adam Sandler kissé megosztó sci-fi-je, Az űrhajós állhatott.

ahercegnoesasarkanynetflix.jpg