• Los Angelesben is kihirdették az egészségügyi vészhelyzetet
  • Ez könnyen veszélybe sodorhatja az idei E3-at

A napokban már írtunk az idei E3-ról, melynek előkészületei továbbra is terv szerint haladnak, ugyanakkor jogosak az aggodalmak az expó körül, hiszen azok után, hogy a tavasz legnagyobb videojátékos rendezvényét, a GDC-t elhalasztották, sokan attól tartanak, hogy az E3 is hasonló sorsra juthat. A legfrissebb fejlemények pedig sajnos nem éppen megnyugtatóak...

bajban-az-e3-egeszsegugyi-veszhelyzetet-hirdettek-los-angelesben.jpg

Történt ugyanis, hogy a szerdai nap folyamán előbb Los Angeles városában, majd pár órával később egész Kalifornia államban egészségügyi vészhelyzetet hirdettek az amerikai koronavírusos halálesetek következményeként, ami még nehezebb helyzetbe sodorja a tömegrendezvényeket.

"A látogatóink, kiállítóink, partnereink és dolgozóink egészsége és biztonsága elsődleges prioritást élvez. Bár az ESA továbbra is egy biztonságos és sikeres E3-at tervez június 9. és 11. között, napi szinten figyeljük és értékeljük a helyzetet" - áll az E3-at szervező Entertainment Software Association közleményében.

A látogatók egyelőre kitartanak az E3 mellett, a komolyabb szereplők közül csak a Sony mondta le az idei expót, de ők is még az év elején. Ám a júniusi dátum közeledtével ez könnyen változhat - attól függően, hogy miként alakul a járvány az előttünk álló hetekben.

Támogasd te is a PC Gurut!