A monitorok és televíziók után a nagyvásznon is egymásnak feszül a háborús FPS-ek két titánja, a Call of Duty és a Battlefield, hiszen mind az Activision, mind az Electronic Arts adaptáció készítésére adta a fejét. Mivel mindkét franchise kampányai tartalmaznak „néhány” blockbustert idéző jelenetet, ebben a nem épp interaktív médiumban pedig sokkal könnyebb előtérbe helyezni a sztorit, szerintem bőven van potenciál az említett feldolgozásokban – már csak azért is, mert a Battlefieldért a Mission: Impossible filmekkel már bizonyított Christopher McQuarrie (valamint Michael B. Jordan), a Call of Dutyért pedig a háborús FPS-eket korábban szánalmasnak nevező Peter Berg (A túlélő, 22 mérföld, Mélytengeri pokol) felel. Azt már lehet tudni, hogy az utóbbi opusz a Paramount esernyője alatt készül, kérdéses viszont, hogy melyik stúdiónál landol a DICE által vízre bocsátott franchise, melynek hatodik számozott felvonása idén is rengeteg új tartalommal bővül.
Nos, amennyiben igaznak bizonyulnak a TheWrap értesülései, valódi licitháború fog kibontakozni a Battlefiled-mozi kapcsán, mivel olyan nagy stúdiók jelentkeztek be a projektért, mint a Netflix, a Warner Bros., az Amazon MGM Studios, a Sony és a Universal Pictures. Első ránézésre a piros N tűnik a legkevésbé esélyes jelöltnek, hiszen az EA értelemszerűen nem streamingre szánja az adaptációt (legalábbis nem a premier napján), ám mivel az utóbbi időkben a Netflix is elkezdett érdeklődni a filmszínházak iránt, nem zárható ki teljesen, hogy végül pont ő lesz a befutó. Greta Gerwig Narnia-filmjét például egyenesen IMAX-ben láthatja majd a közönség, de a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma, Az ír, a Roma és a Ne nézz fel! is a mozikba költözött néhány nap erejéig, ahogy a Warner Bros. filmjei is a nagyvásznon kezdték volna a pályafutásokat, ha a Paramount nem orozza el a céget. Apropó Paramount: vicces lenne, ha épp a Warner nyerné a harcot, hiszen így lényegében egy esernyő alatt készülne a két produkció.
Mivel a produceri feladatokat ellátó Michael B. Jordan a Warner nevéhez köthető Bűnösökkel nyert Oscar-díjat március közepén, éppenséggel benne van a pakliban, hogy a felvásárlás előtt álló stúdió léphet majd a csatatérre, míg az Amazon MGM Studios a Creed-filmek miatt esélyes a győzelemre. És akkor a Sonyt még nem is említettük, holott a vállalat mondhatni térdig gázol a feldolgozásokban (Resident Evil, The Legend of Zelda, Bloodborne, Helldivers, Metal Gear Solid), így valószínűleg mindent elkövet majd azért, hogy a Battlefieldet is a saját Végtelen Kesztyűjébe illeszthesse. Bár a Universal Pictures számára sem ismeretlen a videójáték-adaptációk világa, a Super Mario Bros.: A film és a Super Mario Galaxis: A film is a családbarát kategóriába tartozik, így nem fogadnék nagy összegben arra, hogy ez a stúdió lesz a leglelkesebb „versenyző” – persze sosem lehet tudni, végtére is az élet írja a legjobb forgatókönyveket. Mivel az EA-ről beszélünk, természetesen úgyis a pénz dönti el, hogy kinél landol a franchise, kíváncsian várom tehát a licitháború eredményét. Ti melyik cégre szavaztok?
Borítókép forrása: EA