• Leleplezték az új PlayStation VR kontrollerét
  • Az irányító vadonatúj kialakítást és funkciókat kap

A Sony egy hónappal ezelőtt megerősítette, amit lényegében eddig is tudni lehetett, vagyis hogy érkezik a PlayStation VR következő, kifejezetten a PS5-höz kifejlesztett generációja, most pedig sor került az első valódi leleplezésre is: bemutatták a vadonatúj VR-headsethez érkező kontrollereket, melyek merőben eltérnek a PS4 esetében használt PS Move irányítóktól. Az első képeket az alábbi galériában láthatjátok.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A tervezők igyekeztek elérni, hogy a kontrollernek természetes tartása legyen, melyet végül egy két részből álló, gömb kialakítású egységgel oldottak meg, melyek mindegyikén két-két face-gomb és ravasz, illetve egy-egy analóg kar és funkciógomb található.

Ahogyan azt korábban is belengették már, az új irányítók megkapják a DualSense egyedi funkcióit is, vagyis az adaptív ravaszokat és a haptikus rezgést, újdonságként pedig a hüvelyk-, a középső- és a mutatóujj helyén érintésérzékelőket is elhelyeznek, de a mozgásérzékelés is pontosabbá válik a kontrollerek alján elhelyezett szenzoroknak köszönhetően.

Az újgenerációs PlayStation VR megjelenési dátuma továbbra sem ismert, a fejlesztők is csak a közeljövőben fogják megkapni az első prototípusokat.