A Heroes of the Storm a Blizzard saját MOBA-ja, amivel vissza akar vágni a Valve-nak a DotA 2 megjelentetéséért (hosszú sztori röviden: a DotA egy WarCraft 3 mod volt, ami hatalmas népszerűsége ellenére sem kapott kellő támogatást a Blizzardtól, mivel pedig nem védték le a licencet sem, a Valve lecsapott rá és készített egy DotA 2-t az eredeti alkotók közreműködésével). A játék sokáig mint Blizzard All-Stars volt ismert, nemrég viszont átnevezték, sőt, még azt is megszellőztette a Blizzard, hogy akár a Heroes of the Storm sem biztos, hogy végleges cím marad (mondjuk most, a BlizzCon 2013 után már azért van rá esély jócskán, hogy mégis).

Akárhogy is, a játék végre bemutatkozott a nagyközönségnek, és meg kell hagyni, elég ígéretes alkotásnak tűnik. A koncepció lényege, hogy az összes ismert Blizzard karaktert felvonultatják, igaz, az első verzió (amire hol bétaként, hol demóként hivatkoznak az újságírók) még csak 18 hőst tartalmaz, akiket később további bajnokok kiadása követ. A játék ingyenes, noha a mikrotranzakciók nyilván befigyelnek, főleg, hogy hőseinket egész sor extra holmival szabhatjuk testre. A megcélzott meccsidő 20 perc, ami a DotA 2 és a League of Legends ismeretében rövidnek tűnik (azokban a játékokban 40 perc az átlag) -- valószínűleg a gyors tempóval szeretne több, eddig a műfajtól távol maradó játékost bevonzani a Blizzard.

Akárcsak a League of Legends, a Heroes of the Storm is több pályát vonultat fel, amik mindegyike más-más stratégiát követel. Ráadásul a helyszínek tele vannak interaktív elemekkel. Például, a Blackheart’s Bay nevű csatatéren, ami egy kalózhajót formáz, ládákat nyitogathatunk, hogy aranyat szerezzünk, sőt, akár a másik csapattól is lophatunk pénzt. Ha elég kincset szedünk össze, Blackheart kapitány kiképez bennünket a hajóágyúk használatára, ami iszonyú károkat okozhat az ellenfélnek.

A Heroes of the Storm nem kapott megjelenési dátumot (micsoda meglepetés), de a bétára már fel lehet iratkozni a hivatalos oldalon. Továbbá, alant három videót és pár képet is megcsodálhattok. Ajánljuk figyelmetekbe a Cinematic Trailer nevű CGI-videót, amiben még az elhalt (de hivatalosan nem törölt) StarCraft: Ghost hősnője is feltűnik -- csak nem így üzen nekünk a Blizzard?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!