Megmondom kerek perec, hogy nem emlékeztem a Dolly, a gyilkos szellemre, pedig a Video 2000-nek hála ez az 1991-es horror is megjelent anno VHS-en, avagy eljutott a hazai tékákba. Éppen ezért voltam annyira kíváncsi a filmre, elvégre az eredeti, 1988-as Gyerekjátékot kifejezetten szeretem, a Dolly Dearest pedig egyértelműen Tom Holland klasszikusából meríti az inspirációt, még ha nem is mindenben, nem is szolga mód követi mindenben a sorozatgyilkos által megszállt játékbaba történetét.

bojti-horrorkamraja-vinegar-syndrome-dolly-dearest-1991-pcguru-1.jpg

Feltámadt gonosz

Az alapok elég klisések, avagy Elliot (Sam Bottoms) és Marilyn Wade (Denise Crosby… remélem, nem is kell mondani, hol láttuk ‘89-ben) a gyerekekkel együtt Mexikóba költözik, ahol sikerül átvenni egy babakészítő vállalkozást, miközben a két gyerek közül a kis Jessica egyre komolyabb kötődést alakít ki az egyik játékbabával kapcsolatban. Miközben a kislány folyamatosan furcsán reagál a megszokott élethelyzetekre, okos testvére, Jimmy, elég gyorsan rájön, hogy valami nem stimmel, miközben utánanéz a helyi Sanzia-átoknak. Ekkor már persze késő, mert a családot hatalmas veszély fenyegeti, a közelükben élők pedig sorra veszítik el életüket.

bojti-horrorkamraja-vinegar-syndrome-dolly-dearest-1991-pcguru-3.jpg

Kici, occó

Nem mondom, hogy a Dolly Dearest nem lehetne jobb, akár számos módon, számos más megoldással, de összességében még így is kifejezetten szórakoztató, miközben lényegében nem is egy megszállt babával van dolgunk, hanem kicsit más áll a háttérben. Elvégre itt a gyerekekre gyakorolt hatás a lényeg, aminek elérése érdekében a gonosz erő bármire képes. Ez a misztikus vonal, néhány jobb karakter és Rip Torn (A vadak ura) jelenléte eleve sokat dob az összképen, de emellett el kell mondani, hogy a pornóból jött Maria Lease (no, nem szereplő volt, ott is a kamera túloldalán állt) kimondottan jól teljesít, pedig a szexiparból érkezve nem pont ilyen jeleneteket várnánk tőle. Sikerül megragadni és megtartani a feszültséget, vannak jó beállítások, avagy, ha nem is profi szinten, de a film működik és itt-ott emlékezetes is.

bojti-horrorkamraja-vinegar-syndrome-dolly-dearest-1991-pcguru-5.jpg

Éppen ezért öröm, hogy a Vinegar Syndrome ilyen minőségben adta ki a filmet, ami limitáltan még a szép slipcase-es változatban is elérhető, nem mellesleg a kép- és hangminőségére sem lehet panasz. Angol felirat van a régiófüggetlen lemezeken (BD+DVD), illetve a korongokon interjúkat is találunk. Olyan horrorról van szó, amit a gyűjtőknek érdemes beszerezni, mert bár nem tökéletes vagy klasszikus a kifejezés megszokott, bevált értelmében, de így is az alműfaj emlékezetesebb és ötletesebb darabjai közé tartozik, ami másolat ugyan, azonban rendelkezik annyi egyéniséggel, hogy sokak szeretetét elnyerje.  

A filmet köszönjük a rovatot támogató Vinegar Syndrome-nak!