• Nem készül tovább az Anthem 2.0
  • Az alapjáték maga viszont elérhető marad
  • Az EA február elején döntött úgy, hogy ideje felülvizsgálni a projektet

Az Anthem annak idején enyhén szólva sem lopta be magát a rajongók vagy a kritikusok szívébe, ez a döcögős rajt pedig odáig vezetett, hogy a BioWare-nél egy kisebb csapat még 2019-ben nekiállt kidolgozni a játék felújított, 2.0-ás verzióját. A munka haladásával kapcsolatban néha még egy-egy blogbejegyzést is írtak, azonban nagyon úgy tűnik, hogy hiába minden igyekezet, végül semmi sem lesz az Anthem 2.0-ból.

Az EA ugyanis még hónap elején jelezte, hogy felül fogják vizsgálni a projektet, és eldöntik, van-e értelme a továbbiakban is foglalkozni a játékkal. Ez a döntés végül ma született meg, és sajnos egyáltalán nem kedvező: a kiadó ugyanis úgy határozott, hogy elkaszálja az Anthem 2.0-t, a rajta dolgozó fejlesztőket pedig a Dragon Age 4 csapatához irányítja át. Az Anthem persze továbbra is játszható marad, csak épp a várva várt megújulás marad el sajnos.