• Brutálisan sok fogyott a Nintendo Switch-ből márciusban
  • Több mint akármelyik másik konzolból valaha ebben a hónapban
  • Az Animal Crossing pedig a harmadik legjobb startot mutatta be a Nintendo játékai közül

Az elmúlt hetekben és hónapokban a sok helyen bevezetett karanténok és kijárási korlátozások miatt igencsak megugrott a játékok iránti kereslet, és nagyon úgy tűnik, hogy ennek a felfokozott érdeklődésnek a Nintendo lett az igazi nyertese, legalábbis az amerikai eladásokat elemző NPD adatai alapján.

A frissen napvilágra került számok alapján a Nintendo Switch ugyanis úgy fogyott, mintha ingyen osztogatták volna (nem is csoda, hogy hamar hiánycikk lett), az NPD szerint többet adtak el belőle, mint akármelyik másik konzolból valaha márciusban. Szintén hatalmasat ment az Animal Crossing: New Horizon, ami a Nintendo valaha volt harmadik legjobb rajtját mutatta be, és már most több példányban vették meg, mint az eredeti játékot egészen idáig.

De azért persze nem csak a Nintendo eladásai ugrottak meg: az Xbox és a PS4 egyaránt 25%-os forgalom növekedést könyvelhetett el, illetve a szoftvereladások is felülmúltak minden korábbi márciust ebben a generációban.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!