Bár már hónapok óta a könyvtáramban csücsül a Destiny 2 legutóbbi két kiegészítője, a The Edge of Fate és a Star Wars témájú Renegades, volt egy olyan érzésem, hogy a tavaszra ígért, ám végül nyárra halasztott nagy frissítés lesz a looter shooter utolsó érdemi adaléka, ezért úgy döntöttem, inkább várok egy kicsit. Tegnap este aztán kiderült, hogy nagy valószínűséggel Nostradamus vére csörgedezik az ereimben, a megtépázott hírnevű stúdió ugyanis bejelentette, hogy valóban búcsúznak a Guardianek, és a június 9-én érkező update után megszűnik az MMO támogatása. Ha engem kérdeztek, már a remekül sikerült The Final Shape után el kellett volna engedni a 2017 szeptemberében megjelent FPS kezét, hiszen a Witness elleni küzdelem utolsó állomása tökéletes lezárása volt a Light and Darkness Sagának, ami lefektethette volna az alapokat a harmadik részhez. Ahhoz a harmadik részhez, amit talán soha nem fognak megkapni a rajongók, a Bloomberg friss cikke alapján ugyanis súlyos következményekkel járt a Destiny 2 nyugdíjazása.
Az egyik legtájékozottabb iparági bennfentes, Jason Schreier szerint „jelentős” elbocsátások várhatók az eleve a leépítések „bajnokának” számító Bungie-nál, a korábbi pletykákkal ellentétben pedig olyannyira nem készül a Destiny 3, hogy még csak zöld utat sem kapott a folytatás. A szebb napokat is látott cég állítólag folyamatosan ötletel a franchise jövőjével kapcsolatban, de egyelőre egyik koncepcióra sem bólintottak rá a vezetők, a mostani, meglehetősen nehéz piaci környezetben pedig kétszer is meg kell gondolni, belevágnak-e egy bizonytalan projekt fejlesztésébe.
Ez mondjuk akkor is eszükbe juthatott volna a fejeseknek, amikor áldásukat adták a márciusban útjára indított Marathonra. Az extraction shooterek táborát erősítő lövölde ugyanis hetek alatt elhasalt, ám mivel egy rakás pénzt öltek a fejlesztésbe, a Bungie igyekszik lélegeztetőgépen tartani, és mindent bevet annak érdekében (lásd PvE mód), hogy fellendítse a sci-fi népszerűségét. A steames játékosszámok alapján nem úgy tűnik, hogy az embereket meghatják a Halo trilógia alkotóinak erőfeszítései, jelenleg azonban így is a Marathon áll a középpontban, és a várható kirúgások miatt valószínűleg nem is nagyon jut majd erőforrás más címekre.
A Sony minden bizonnyal többször is megbánta már, hogy 3,6 milliárd dollárt áldozott a cégre, hiszen jelen állás szerint még akkor is jobban jártak volna a japánok, ha ezt a pénzt inkább NFT-kbe fektetik. Én pedig szomorú vagyok, mert a Destiny első és második részét is a looter shooter műfaj egyik csúcsának tartom (a The Division-széria mellett), éppen ezért bíztam abban, hogy a nehézségek ellenére is trilógiává bővül a sorozat. Úgy fest, erre most már szinte semmi esély.
Borítókép forrása: Bungie