• Megoldották a titokzatos Call of Duty: Black Ops Cold War fejtörőit
  • Ezek egy új weboldalra vezetnek, pénteken várható a "folytatás"

Nagyon régóta várjuk már az új Call of Duty leleplezését, mely a korábbi szivárgások alapján a Call of Duty: Black Ops Cold War lesz. Múlt héten pedig végre megindult valami, amikor a média egyes képviselői, illetve néhány influencer rejtélyes dobozokat kapott az Activisiontől.

call-of-duty-fejtorok-megoldva-megvan-a-kovetkezo-datum.jpg

A hatalmas ládákat végül hétfő este lehetett kinyitni, és mint kiderült, egy diavetítőt rejtettek. Nyilván fejtörőkről volt szó, melyek megoldását nehezítette, hogy minden "résztvevőé" egyedi volt, végül azonban – többek között a Call of Duty: Black Ops 4 Summit pályáját is bevonva a játékba – sikerült eljutni a PawnTakesPawn.com oldalra, ahol megkaptuk a következő dátumot. Ez nem más, mint augusztus 14. (péntek), 12 óra.

Hogy ekkor jön-e a valódi leleplezés? A VGC értesülései szerint még nem, egy darabig még folytatódik tehát az izgalmas AR-játék.