• The Tomorrow War története szerint 2051-ben idegenek szállják meg a Földet
  • Egy tudós visszautazik az időben, hogy katonákat toborozzon a jövő háborújába
  • Premier július 2-án az Amazon Prime műsorán

Láthatjuk, hogy a Netflix hatalmas összegekért vásárol filmeket (pl. Tőrbe ejtve), és az Amazon Prime sem tesz másképp a kiéleződő streamingháborúban. Utóbbi a Paramount két eredetileg moziba szánt, a járvány miatt azonban fiókban maradt művét is megszerezte tavasszal. A Prime kínálatában már látható a Bűntudat nélkül, július 2-án pedig debütál a 200 millió dollárért elkelt The Tomorrow War is.

A Chris Pratt főszereplésével készült sci-fi története a Terminátort idézi: amikor 2051-ben idegen lények megszállják a Földet, egy tudósnő és apja visszautaznak az időben, hogy katonákat toborozzanak a jövő háborújába. Egy Pratt alakította középiskolai tanárt választanak az akció élére, akit a friss előzetesben láthattok akció közben.

Pratt mellet Yvonne Strahovski (A szolgálólány meséjeDexter) és J.K. Simmons (WhiplashJuno) alakítják a főszereplőket, míg a rendezői székben Chris McKay (LEGO Batman: A film) ül. Itt láthatjátok a disztópikus alkotás rövidke teaser előzetesét.

mv5bnda2zjk0ogityjqxyy00zwq0ltllnzmtowvlnjmxywexowm3xkeyxkfqcgdeqxvyodgxnzq4mtev1.jpg
(A kép forrása: IMDB)