• Tavaly bundabotrány pattant ki a CS:GO profi világában
  • Legalább 23 játékos volt érintett
  • Ezek most örökös kitiltást kaptak minden, a Valve által szponzorált eseményről
  • Minden valószínűség szerint ezzel a profi karrierjüknek vége

Tavaly januárban egy egész komoly ügy pattant ki a versenyszerűen űzött CS:GO körökben: az előző év novemberében megrendezett, az iBUYPOWER és a NetcodeGuides.com között lebonyolított meccset megbundázták, más szóval, szép kis summa reményében a két csapat előre megbeszélte az eredményt -- a NetcodeGuides.com 16-4 eredménnyel hozta el a győzelmet, meglehetősen gyanús körülmények mellett.

A turpisságra elég kanyargós után derült fény, ezt ugyanis Ashley „Blacklotus” Leboeuf, a Torqued csapatában játszó Derek „dboorn” Boorn egykori barátnője szállította, amit a The Daily Dot és a Cloud9-nál játszó Shahzeb „ShahZam” Khan is megerősített, tehát nem csak a két csapat volt érintett a dologban. Boorntól tudjuk, hogy az érintettek alternatív profilt használva, nagy összegben fogadtak -- az egyikük több mint 2,9 millió forintot (10 ezer dollár) keresett így.

Nem kellett sokat várni arra, hogy a Valve is bevonja magát az ügybe: átvizsgálták a gyanúsított játékosok aktivitását és a hozzájuk köthető profilokat, majd megerősíthetik, hogy a vádak helytállóak voltak, tényleg volt bundázás. Ezek tükrében, első körben 7, majd további 14 személyt tiltottak ki minden, a Valve által szponzorált bajnokságról, de meghagyva azt, hogy magát a játékot továbbra is használhatják.

A cég akkor azt mondta, hogy ez a kitiltás ideiglenes, leghamarabb 2016-ban pedig átvizsgálják az ügyet, és végleges döntést hoznak. Nos, a cég nem várt sokat, és tegnap este bejelentették: a korábbi határozatukat fenntartják, és immáron nem ideiglenesen, hanem véglegesen, tehát

örökre kitiltják a bundázókat a Valve által szponzorált CS:GO bajnokságokról.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a többi nagy szervező, tehát az ESL és az ESEA valószínűleg követi a Valve példáját, ami azt jelenti, hogy a csalók profi karrierjének ezzel vége.

„Ahogy a tábor növekszik, sajnálatos tény, hogy vannak olyanok, akik visszaélnek a rajongókkal. Minden olyan lépést meg fogunk tenni, ami szerintünk szükséges annak érdekében, hogy megvédjük azt a szórakoztató értéket, amit a profi játékosok jelképeznek, ebbe esetenként azt is beleértve, hogy megszakítsuk a kapcsolatot azokkal, akik kihasználják a rajongóknak a sport integritásába vetett bizalmát.” -- írta a Valve, hozzátéve: remélik, hogy a jövőben nem kell ilyet csinálniuk megint.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!