A Netflixnek láthatóan bejöttek a videójátékos adaptációk, újabban pedig a Segával fogott össze, ami kapcsán a héten több projektet is bejelentett. És akad köztük egy meglehetősen furcsa darab is.
Kezdjük rögtön azzal. A streamingszolgáltató ugyanis a Crazy Taxit is kiszemelte, amelyből várhatóan egy élőszereplős film készül majd, a forgatókönyvet pedig Dan Gregor és Doug Mand írja, akik legutóbb a Csupasz pisztoly új változatán dolgoztak. Bár a részletek egyelőre szűkösek, nehéz elképzelni, hogy horrorfilm születne majd a taxis sztoriból.
Ennél némiképp komolyabb alkotásnak ígérkezik a Stranger Than Heaven alapján készülő élőszereplős bűnügyi film. A hamarosan megjelenő játékot a Yakuza/Like A Dragon sorozat mögött álló RGG Studio fejleszti, és PC-re, valamint konzolokra 2027. január 15-én érkezik. Továbbá egy új Sonic-projekt is készülőben van a Netflixnél, méghozzá egy animációs széria, ami elsősorban az óvodás korosztályt célozza majd.
Mindeközben pedig a háttérben még egy rakat másik videójátékos projekt is készül a streamingszolgáltatónál. Ott van például egy ókori Rómában játszódó élőszereplős Assassin's Creed-sorozat, valamint az Overcooked! alapján készülő reality-főzőverseny, a Blizzard pedig nemrégiben jelentette be, hogy animációs Diablo-sorozat is készül a Netflixre - a Cyberpunk: Edgerunners második évada pedig októberben fut be a streamingplatformra.
Borítókép forrása: SEGA