• Korhatár besorolást kapott a Freedom Fighters Amerikában és Európában is
  • Ez a IO Interactive 2003-as játéka
  • Amit annak idején kifejezetten sokan szerettek

Napjainkban igencsak nagy divatnak örvend a régi, klasszikus játékok felújítása (gondoljunk csak a frissen megjelent Crysis Remasteredre), legyen szó csak a grafikát rendbe szedő remaster kiadásról, vagy az egész programot az alapjaitól modernizáló remake-ről, és nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan az eredetileg még 2003-ban megjelent Freedom Fighters is kap egy ilyen újrahangszerelt verziót.

freedom-fighters-remake-01.jpg

Az IO Interactive klasszikusa nemrég ugyanis Európában és Amerikában is megkapta a maga korhatár besorolását az illetékes hatóságoktól, emiatt pedig sokan arra gyanakodnak, hogy közeledhet egy remake vagy remaster bejelentés. Persze mindez nem hivatalos információ, így érdemes fenntartásokkal kezelni, de ne feledkezzünk meg róla, hogy például a felújított Mafia-játékokat is a korhatár besorolásuk leplezte le pár hónappal korábban.

Maga a Freedom Fighters egyébként egy TPS, melyben a szovjetek által megszállt New York utcáin harcolhatunk a gép által irányított társainkkal közösen. A játékot annak idején sokat dicsérték az intelligens társak és a részletesen kidolgozott környezet kapcsán, az IO Interactive pedig bele is vágott egy folytatás készítésébe, ezt azonban végül elkaszálták, és a Kane & Lynch: Dead Mennel álltak elő inkább.