• Belsős infókat szerzett a Bloomberg a PS5 kapcsán
  • Mindössze 5-6 millió konzolt gyárthatnak az első üzleti évben
  • 499-549 dollár közötti árcédulára lehet számítani

Miután a koronavírus-járvány minden előzetes tervet felborított, ezért még mindig sok a kérdőjel a PS5 kapcsán: például az, hogy mikor és mennyiért lesz kapható. Ennek kapcsán került most kicsit közelebb az igazsághoz a Bloomberg, amely belsős információkra hivatkozva közölt le egy tartalmas cikket.

Csúszás a forrás szerint nem várható, vagyis a járvány ellenére továbbra is 2020 végén fog a boltokba kerülni a PS5, melynek tömeggyártása júniusban indul majd. Maga a készlet azonban limitált lesz: amíg a PS4-ből anno (amely novemberben jelent meg) 7.5 millió példányt gyártottak le az első üzleti év végéig (vagyis március 31-ig), addig a PS5 esetében ez mindössze 5-6 millió lesz.

csokkentett-peldanyszamban-startolhat-el-a-ps5.jpg

A döntés hátterében leginkább az áll, hogy a megnövekedett gyártási költségek miatt vélhetően 499-549 dollár/euró közötti árcédulával lehet kalkulálni (a PS4 anno 399-ről indult), emiatt pedig a Sony kisebb keresletre számít. Egyes elemzők (pl. Damian Thong a Macquarie Capitaltól) ugyanakkor úgy vélik, hogy - miután szoros verseny várható - a Sony és a Microsoft egyaránt bevállalja a nagyobb kezdeti veszteséget, és 450 dollárért fog elstartolni mindkét újgenerációs konzol.

A koronavírus-járvány egyébként nemcsak a gyártást nehezíti, de a Sony ütemtervét is teljesen felborította, ezért nem tudni, mikor kerülhet sor a konzol leleplezésére. Az ugyanakkor kiderült, hogy a kontrollert azért mutatták be nemrég, mert féltek, hogy a fejlesztőktől kiszivárog a végleges dizájn, miután kiküldték azt a partnereknek.

A PS5 megjelenésével párhuzamosan egyébként a PS4 és a PS4 Pro árcsökkentésére is lehet számítani a Bloomberg szerint, melyek jelenleg 299 és 399 dolláros/eurós áron kaphatók.