Ahogy azt pár napja megírtuk (link fent), az a pletyka kering a neten, hogy a Cyberpunk 2077 nem csak kint lesz az idei E3-on, de zárt ajtók mögött néhányan akár ki is próbálhatnak egy játszható demót. Hogy igazolást vagy éppen cáfolatot leljenek, az Eurogamer egyenesen a fejlesztőket, a CD Projekt RED-et kérdezték meg a dologról.

A csapat mindössze ennyit mondott: „nem kommentálunk pletykákat és spekulációkat”. Ugye ez rosszabb hír, mintha nagyot bólintottak volna, és azt mondják, hogy igen, így lesz. Ugyanakkor valahol bizakodásra is okot ad ez a semmit mondó szöveg, mert ebben a nem sincs benne. Ráadásul a fejlesztők 2016-ban és 2017-ben is kerek-perec megmondták, hogy nem lesznek ott az E3-on.

Szóval egyelőre ne adjuk fel a reményt, talán idén tényleg láthatunk valamit a CD Projekt RED következő nagy dobásáról, még ha a tényleges játékra várnunk is kell még pár évet.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!