A MindsEye nemcsak megbukott, de konkrétan a játékon dolgozó több fejlesztő élete is majdnem darabjaira tört, annyit dolgoztatták őket a megjelenés közeledtével. A Nagy-Britanniai Független Munkavállalók Szakszervezete (IWGB) nemrég eljárást indított a Build A Rocket Boy ellen a MindsEye kritikai és kereskedelmi kudarca után állásukat vesztett több mint 250 alkalmazott nevében. 93 munkavállaló nyílt levelet írt, amelyben részletesen leírják, milyen volt a Build A Rocket Boynál dolgozni, és azt állítják, hogy „kihasználtnak és eldobottnak” érzik magukat, elsősorban a vezetőség kiállhatatlan viselkedésmódja miatt. Pedig a MindsEye-ban megvolt a lehetőség, hogy a játékipar egyik legnagyobb AAA-játéka lehessen. Ez viszont nem jött össze neki.

A BBC nemrégiben közzétett egy riportot, amely mélyreható betekintést nyújt a játék fejlesztése mögötti körülményekbe. A riport kitér a botrányos megjelenésre, a több száz (ezer?) bugra, amikből már mém-videók születtek a neten, illetve a stúdióban uralkodó munkakörülményeket is górcső alá veszi. Ebben néhány, a BBC-vel beszélgető volt Mindseye-fejlesztő elárulta, hogy véleményük szerint a stúdió és a játék soha nem fogja kiheverni ezt a csapást. A vezérigazgató egy Cyberpunk 2077-hez hasonló fordulatot remélt, de ez már nem lehetséges. A stúdió elengedte a MindsEye-t és elfogadták, hogy a játék megbukott, halott, nincs tovább és „földet rá”. Mennek tovább, de az biztos, hogy nem fogják visszahozni úgy, mint a CDPR a Cyberpunk 2077-et.

Borítókép forrása: PC Gamer