• A CD Projekt RED külön odafigyel a hihetőségre a Cyberpunk 2077 esetében
  • Ha kell, még idegsebészekkel is konzultálnak
  • Ami érthető is, hiszen a cyberpunk zsánere is a jelen technológiáját veszi alapul

Ha a Cyberpunk 2077-ről van szó, a CD Projekt RED csapata sem az időt sem az energiát nem sajnálja, hogy a létező legrealisztikusabb körítést rakja a játék köré, legalábbis ezt árulta el Mike Pondsmith egy interjú során. A Cyberpunk 2020 atyja szerint mindent megtesznek, hogy a játék háttérvilágát a lehető leghihetőbbre alkossák meg, ami egyben azt is jelenti, hogy igyekeznek már ma is létező technológiákból kiindulva megálmodni a jövő zord metropoliszát.

Pondsmith egy példát is hozott a folyamatra, hogy jobban érzékeltesse, mennyire komolyan veszik a realizmust. Elmondása szerint még egy idegsebésszel is konzultáltak, hogy megtudják, hogy lehet a leghatékonyabban beültetni a különféle agyi implantokat az emberi szervezetbe, mik az eljárás pontos lépései, előnyei és hátrányai. Ez a fajta alaposság pedig egyrészt nagyon dicséretes, másrészt pedig abszolút érthető is, hiszen a cyberpunk zsánernek gyakorlatilag már a megszületése óta az egyik legjellemzőbb vonása a jelenkori technológiák továbbgondolásával megalkotott, sötét, nyomasztó de abszolút hihető és nem túl távoli jövőkép.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!