• A Cyberpunk 2077 kegyetlenül népszerű Kínában
  • Holott itt még meg sem jelenhetett, hiszen a hatóságok egyelőre nem hagyták jóvá
  • A játékosok azonban VPN segítségével így is lecsaptak rá

December 10-én hosszú várakozás után elrajtolt a Cyberpunk 2077 (a játékról írt tesztünket itt olvashatjátok), mely bár enyhén szólva is gyenge technikai állapotban került a boltok polcaira, a kasszáknál így is nagyon szépen teljesített. A Steamen például rögtön egy elég komoly rekord megdöntésével kezdett, és a helyi elemzők szerint Kínában is parádés rajtot mutatott be.

Daniel Ahmad, a Niko Partners munkatársa nemrég ugyanis jelezte, hogy a Cyberpunk 2077-et összesen több mint 19 millióan nézték Kína legnagyobb streaming oldalain a megjelenés napján, és a pénztáraknál is nagyon erősen teljesített a CD Projekt RED alkotása. Ráadásul mindezt úgy érte el a játék, hogy hivatalosan még meg sem jelent az országban, ugyanis az illetékes hatóságok nem hagyták jóvá, így a helyi rajongóknak a Steamhez, a GOG-hoz és az Epic Store-hoz kellett fordulniuk, persze VPN segítségével.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!