• Ma bemutatkoznak a Cyberpunk 2077 bandái az új Night City Wire keretein belül
  • Ezen túl pedig a fejlesztők azt is megmutatták volna, hogyan készült a játék zenéje
  • De lehet, ehelyett végül a hivatalos gépigényt leplezik majd le

Ma este újra láthatjuk mozgás közben a Cyberpunk 2077-et a harmadik Night City Wire keretein belül. A fejlesztők már jó előre jelezték, hogy ez az adás elsősorban a játékban felbukkanó bandákkal, illetve a Cyberpunk 2077 zenéjének megszületésével fog foglalkozni, azonban nagyon úgy néz ki, hogy egy kicsit változni fog a műsor az eredeti tervekhez képest.

Nemrég ugyanis a CD Projekt RED jelezte, hogy egyelőre nem tudnak még a zenéről beszélni, cserébe azonban készek megosztani némi információt egy olyan témában, amit már sokan kértek, vagy pontosabban szólva igényeltek tőlük. Mindez persze nem hivatalos bejelentés, azonban többen is arra gyanakodnak, hogy a tweetben szereplő szójáték a Cyberpunk 2077 gépigényére vonatkozhat, ami iránt tényleg egyre többen és többen érdeklődnek a megjelenés közeledtével, és amiről eddig csak annyi derült ki, hogy a játék tuti nem lesz 200 gigás.