• Bezárt a Visceral Games
  • Star Wars játékuk az EA Worldwide Studioshoz és az EA Vancouverhez került
  • A Dead Space sorozatnak valószínűleg végleg befellegzett
  • A széria amúgy is anyagi bukás volt az EA számára már a Dead Space 2 óta
  • Dead Space 2 teszt

Szomorú reggelre ébredtünk, hiszen bejelentették, hogy az EA bezárta a közel húsz éves múltra visszatekintő Visceral Gamest. A csapat egyik legnevesebb játéksorozata a Dead Space volt, amelynek negyedik részét jó ideje várjuk, valószínűleg eddig is hiába, de most, hogy a stúdió bezárt, szinte kétségtelen: Isaac Clarke kalandjai nem folytatódnak.

A sorozattal kapcsolatban megszólalt Zach Wilson, a Dead Space 2 egykori pályatervezője, aki most a Bethesdánál dolgozik. Twitteren árulta, el hogy ugyan a játék 60 millióba került, legalábbis marketing szinten, és 4 millió példányt adtak el belőle. Ez jól hangzik, mm miután a Microsoft és a viszonteladók levették a maguk részét a bevételből, az EA már nem könyvelhette el sikerként.

Ennek ellenére még zöld utat kaptak a Dead Space 3-ra, ám az még az elődje szintjét sem tudta hozni, annak ellenére, hogy beleerőltették a kooperatív módot és a mikrotranzakciót (bár sosem mondták ki, ez az EA feltétele lehetett), amiről akkoriban a kiadók csodákat és kasszarobbantást vártak. Sajnálatos mód a Dead Space 3 anyagi bukása a sorozat bukását is okozta, így hiába van egy gigantikus cliffhanger a játék végén, valószínűleg már sosem tudjuk meg, megúszta-e a Föld a Brethren Moonok támadását.

A Visceral bezárásával kapcsolatban az egykori game direktor, Scott Warner is megszólalt, aki úgy fogalmazott, hogy bár a csapatot a siker reményében alapították, sajnos felőrölték őket olyan erők, amik az irányításukon túl mutattak. Rákérdeztek nála, hogy az EA-ra gondol-e az „erők” alatt, erre azt felelte, hogy ez azért kicsit bonyolultabb.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!