Bár a Deus Ex: Mankind Divided a kritikusokat meggyőzte, a kasszáknál nem teljesített túl jól, ezért a Square Enix parkoló pályára küldte a sorozatot. Akkor felröppent a pletyka, hogy ez nem csak amolyan átmeneti pihentetés lesz, hanem a kiadó végleg elkaszálta a sorozatot, azonban idén májusban Jim Sterling már arról számolt be, hogy ilyen drasztikus lépésekről szó sincs, csak a csapat jelentős részét átirányították más projektekre.

Ezt az értesülést támasztotta alá a Square Enix vezérigazgatója, Yosuke Matsuda is, aki egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a sorozat nagyon fontos a cég számára, és már vizsgálják, milyen lehetőségeik lennének egy esetleges folytatás elkészítésére. Viszont arra is felhívta a játékosok figyelmét, hogy jelenleg nem áll elég erőforrás a rendelkezésükre a fejlesztés megkezdéséhez, ugyanis a Deus Ex játékokat készítő Eidos Montreal jelenleg más projekten dolgozik.

Ami a sorozat esetleges elkaszálását illeti, Matsuda megnyugtatott mindenkit, hogy ilyesmitől nem kell tartani. Az ő szavaival élve:

„Soha nem mondtuk azt, hogy nem fogjuk folytatni a sorozatot, mégis, valamilyen indokból kifolyólag ez a pletyka terjedt el a piacon.”   

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!