• Véget ért a 2020-as F1 Esports Series
  • Bereznay Dániel az 5. lett, a bajnokságot csapattársa, Jarno Opmeer nyerte

Néhány nappal a Forma-1-es szezonzáró után a virtuális versenysorozat végére is pont került, csütörtök este ugyanis megrendezték az utolsó futamot Interlagosban, ahol eldőlt, ki nyeri 2020-ban az F1 Esports Series egyéni és konstruktőri bajnoki címét.

dobogoval-es-bajnokokat-megelozve-zarta-bereznay-az-f1-esports-series-idei-szezonjat.jpg

A brazil pályán vívott versenyen hazánk büszkesége, Bereznay Dániel még egyszer, utoljára megvillantotta, miért tartják az egyik legjobb pilótának a mezőnyben, hiszen harmadik helyen zárta a futamot Nicolas Lonquet és Marcel Kiefer előtt. Ezzel sem tudott azonban előrébb kerülni az összesített tabellán, ahol a 2018-as második és a 2019-es harmadik hely után idén be kellett érnie az ötödik hellyel, közvetlenül az előző két bajnok, Brendon Leight és David Tonizza előtt.

A 2020-as bajnok végül Bereznay alfás csapattársa, Jarno Opmeer lett, a konstruktőri címet azonban nem sikerült behúznia az Alfa Romeo Racingnek, a Red Bull Racing párosa, Frederik Rasmussen és Marcel Kiefer ugyanis még kiegyensúlyozottabban teljesített a szezonban. Az egyéni és a csapat pontverseny végeredményét lent láthatjátok.