• Egy 2. és egy 3. helyet szerzett Bereznay Dániel az F1 Esports Seriesben
  • A nap előzését is ő mutatta be

Szerdán rendezték a virtuális Forma-1-es bajnokság, az F1 Esports Series hetedik és nyolcadik fordulóját, ahol Bereznay Dániel természetesen most is ott volt a mezőnyben az Alfa Romeo Racing színeiben. A magyar pilóta pedig fantasztikus napot fogott ki, Silverstone-ban ugyanis harmadik, egyik kedvenc pályáján, Spa-Francorchampsban pedig második helyen ért célba, amivel mindenki másnál több pontot gyűjtött a nap folyamán, így a nap legjobb versenyzőjének járó kitüntetést is megkapta.

fantasztikus-elozes-es-ket-dobogo-utan-bereznay-lett-a-nap-versenyzoje-az-f1-esports-seriesben.jpg

Ez utóbbiban nagy szerepe volt a Spában bemutatott fantasztikus előzésének, az utolsó kör utolsó kanyarjaiban, test test elleni küzdelemben utasította ugyanis maga mögé Marcel Kiefert, így megakadályozva a Red Bull Racing kettős győzelmét.