• Megérkezett a Hellshots Golf Doom mod
  • Így immár golfozhatunk is kedvenc FPS-ünkkel
  • A fegyverek helyét ütők veszik át, de ezért pár démon fejét így is be kell majd vernünk

A Doom modder közössége nem egyszer került már reflektorfénybe az elmúlt hetekben, gondoljunk csak például erre a remek HD textúra csomagra, vagy a Roomba robot porszívó segítségével működő pályatervezőre. Most pedig egy újabb ötletes mod érkezett a klasszikus FPS-hez, igaz, ez egy kicsit békésebb irányból közelít, hiszen a démonok öldöklése helyett a golfozást helyezi a középpontba.

A Hellshots Golf alapvetően tényleg egy golfjáték, azaz fegyvereink helyét ütők veszik át, a feladatunk pedig az lesz, hogy elüssük a labdát egy tőlünk igen messzire lévő lyukba, méghozzá igencsak változatos és fantáziadús pályákon. Mivel azért mégiscsak a Doomról beszélünk, pár démon fejét természetesen be kell majd vernünk menet közben, de ez nem az a vérbő, mészárlásra fókuszáló mod így sem.

wccfdoom3-740x429.jpg

Ha valakinek megtetszett a Hellshots Golf, itt elérheti a modot, azonban ahhoz, hogy futtatni tudja, a Doomon kívül szüksége lesz még a Zandronumra, ZDoomra vagy GZDoomra is.

doom-golf-01.jpg