Idén ősszel fog megjelenni a Batman: Arkham Origins, melyet a sorozat minden rajongója nagyon vár -- de nem volt ez így a bejelentéstől kezdve. Jogos volt az aggodalom, mikor a Warner Bros. bejelentette, hogy jön az előzmény, amit nem a Rocksteady gárdája készít. Sokan egy másodrendű játékot képzeltek el, ami nem tudja megközelíteni a nagy elődöket, de ahogy jöttek az új hírek, s jelentek meg a kedvcsinálók, úgy lett egyre jobb és jobb a helyzet, még annak ellenére is, hogy lecserélték a két ikonikus szinkronszínészt.

Megtudtuk, hogy noha a történet az időben egy lépést tett visszafelé, a játékmenet nem követte a példáját -- bár szerencsére jelentős változásokról nem számolhatunk be. A Warner Brothers Games Montreal bölcsen nem piszkálta meg azt a receptet, ami bizonyítottan működik, de nem voltak restek egy kicsit megfűszerezni azt, hogy friss élményben legyen részünk. A játékban ennek megfelelően néhány új mozdulatot tanult meg a Sötét Lovag, a technikája pedig gyorsabb, hogy még egy szusszanásnyi időnk se legyen egy-egy összecsapás közben. Ezek menete persze hasonló lesz, mint az eddigi részekben, tehát négyen-öten próbálják letörni a denevér szárnyát, kevés sikerrel.

A ránk vadászó gonoszok csatlósai javarészt mezei keménylegények, akik úgy gondolják, hogy puszta kézzel elintézhetik Batmant, aztán vannak olyanok, akiknél puska van, illetve ismét találkozunk különleges ellenfelekkel is. Az egyik ilyen egy erősen páncélozott ipse, akit meghatározott támadások bemutatásával szabadíthatunk meg vértjétől, illetve van egy hozzánk hasonlóan ügyes, mozgékony támadó, aki már több ügyességet kíván meg a részünkről. Ezekkel az összecsapásokkal mind a szenteste játszódó történet során, mind pedig a dinamikus, az átlagosnál nagyobb kihívást nyújtó mellékküldetésekben dögivel találkozhatunk, a sikeres átvészelésük után pedig részletes statisztikát kapunk arról, hogyan teljesítettünk, mennyi tapasztalatot gyűjtöttünk be, és milyen komolyságú megmérettetésen vagyunk túl.

Batman egyik új játékszere egy olyan speciális batclaw, amivel egymáshoz erősíthet szinte mindent, ami mozdítható, például két ellenfelet.

Az Arkham Cityhez képest kétszer nagyobb játéktérben Batmannek elsősorban az életéért kell harcolnia, másodsorban pedig ki kell derítenie, hogy Blackmask miért akarja elintézni őt ilyen nagy erővel. A játék főgonosza a városba csődítette a képregényuniverzum számos nagy bérgyilkosát, hogy egymással versengve intézzék el a maszkos bűnüldözőt, ezen felül pedig a rendőrség állományának korrupt tagjai is keverik a baj, arról nem is beszélve, hogy az alkalmat kihasználva a versengéssel egyébként mit sem törődő egyéb rosszfiúk is rendetlenkednek. Mindez persze nekünk, játékosoknak csak jó hír, ugyanis a főküldetések mellett számos mellékfeladat is vár minket, amikkel alaposan kitolhatjuk a játékidőt.

A már említett dinamikus missziók magukba foglalnak nyomozásokat is, az ehhez használt rendszer pedig nagy vonalakban ugyanaz, mint eddig, de itt is bővült a rendelkezésünkre álló lehetőségek tárháza. A legszembetűnőbb újítás ezzel kapcsolatban az, hogy digitálisan újraépíthetjük a bűntény helyszínét, ezzel jutva el a megoldáshoz, illetve a lehetséges célszemélyhez. Példaképpen egy helikopter lezuhanását láthatjuk lépésről lépésre a begyűjtött nyomok alapján.

A kiadónak és a fejlesztőcsapatnak természetesen még rengeteg megosztásra váró információja van a várva várt új játékról, s meg is ígérték, hogy az E3 után pár hónappal egy olyan csavart fognak leleplezni, amire szinte biztos, hogy senki sem számít. Már várjuk!

Batman: Arkham Origins -- Megjelenés: 2013. október 25. -- Gépigény: nem ismert