A Microsoft már leleplezte az új, az eddigieknél erősebb konzolját, és már csak idő kérdése, hogy a Sony is megtegye ugyanezt. A PlayStation 4 Neo, hasonlóan a riválishoz, komolyabb hardverrel jelentkezik, ami magasabb felbontású, részletesebb játékokat, illetve jobb teljesítményt hoz, de ami még ennél is fontosabb: a Sony így szeretné elejét venni annak, hogy a játékosok PC-re váltsanak.

Andrew House kertelés nélkül mondta el, hogy a PlayStation 4 Neóval az egyik fő céljuk az, hogy megtartsák a szebb, részletesebb grafikára vágyó tábort, amelyek hajlamosak arra, hogy a konzol természetes, nyolc éves életciklusának már a felénél visszatérjenek a high-end PC-hez. „Itt a kiváló alkalom arra, hogy ezeket a játékosokat magunk mellett tartsuk.”

ps4k.jpg

House is kihangsúlyozta, hogy a Neo nem cseréli le a jelenleg kapható gépet, a kettő egymás mellett fog létezni, és szerinte ez nem jelenti azt, hogy vége a megszokott konzolgeneráció-ciklusnak. „A döntéseink egy részét a tech világban történt változások befolyásolták, valamint a gyorsütemű innováció, amihez a felhasználók hozzászoktak, például az okostelefonok terén. Persze nem azt mondom, hogy 18 hónapos ciklusra akarunk váltani, ezzel ugyanis elveszítenénk a fix platformok által jelentett előnyt, ami lehetővé tette a játékélmény nagy előreugrásait.”