• A Microsoft show-ja június 10-én, hazai idő szerint este 10 órakor lesz
  • A Ubisoft show-ja június 11-én, haza idő szerint este 10 órakor lesz

A két „soft” egymástól függetlenül bejelentette, hogy pontosan mely napokon és mikor tartja majd ide, E3-as rendezvényét: a Microsoft rendezvényére június 10-én, hazai idő szerint este 10 órakor hangolódunk majd rá, és szokás szerint minden hírről és bejelentésről nálunk is értesülhettek majd. Az ezt követő napon, azaz június 11-én éjfélkor pedig az Inside Xbox show kezdődik, ahol további bejelentésekre számíthatunk. Ami biztos, hogy a Forza Horizon következő részét láthatjuk majd mozgásban is.

microsoft-e3-theatre.jpg

A Ubisoft pedig a Twitteren jelentette be, hogy június 11-én, haza idő szerint este 10 órakor készülhetünk. Hogy mivel készülnek, arról egyelőre csak találgatni lehet, de a Division 2 biztosan ott lesz, ahogy a tavaly bemutatott Skull & Bones és a The Crew 2 is, és jó eséllyel további infókat kapunk majd a Beyond Good & Evil 2-ről is. Pletykák terjengenek a Watch Dogs 3-ról, és a következő Assassin’s Creed is sanszos.

Lesz tehát idén mire készülnünk, és ahogy minden évben, úgy most is érdemes ránézni összefoglaló oldalunkra, ahol minden E3 2018-cal kapcsolatos infót, pletykát és hírt megtalálhattok.

ubisoft-e3-2018.jpg