• Az Electronic Arts még jobban visszavesz a terveiből
  • Kettő helyett már csak egy nap lesz az EA Play

Tavaly a Sony kezdte a sort, mikor nagy meglepetésre bejelentette, hogy nem vesz részt az E3 2019 konferencián. Utánuk valamivel később, március elején az Electronic Arts is közölte, hogy az idén ne is számítsunk tőlük a hagyományos értelemben vett sajtókonferenciára, csak félgőzzel készülnek a rendezvényre. Ez annyit tesz, hogy csupán élő streameket nézhetünk és a színpadi show ezúttal elmarad.

Most pedig arról kaptunk hírt, hogy az először tervezett két napos rendezvény immáron csak egy napot ölel majd fel, az eredetileg tervezett péteki műsort szombat délelőttre (június 8-ra) sűrítik majd be. Mindezt az EA Play jegyeladási oldaláról tudjuk, ahol az is kiderül, hogy a felhozatalban az Apex Legends, Anthem, Battlefield 5, és természetesen a komplett EA Sports részleg ott lesz, és egy röpke bepillantást kapunk majd a Star Wars Jedi: Fallen Order kulisszatitkaiba is.

az-ea-sem-tart-iden-konferenciat-az-e3on.jpg